Jóérzésű anyukák/apukák riogatják nap mint nap ezzel a gyerekeiket.
Ők csak jót akarnak, el is hiszik, hogy az iskola a szükséges jó...
Az a néhány, aki nem engedi a gyereket az agymosodába (inkább TÉNYLEG tanítja) ahhoz majd jönnek a gyámügyesek és viszik a kölkö/ke/t.
Tehát:
Be kell menni az iskolába, végigülni az órát, lejegyezni az aznapi infopakkot, aztán otthon betanulni. Nem, nem megtanulni, hanem BE. És mi csináljuk (kisebb-nagyobb sikerrel), mert azt mondták.
És elkezdődik:
-bemagoljuk a szorzótáblát, majd a szögfüggvényeket, majd az integrálási szabályokat - de nem tudunk számolni
-bemagoljuk a betűket, később a János Vitézt, még később talán még az ómagyarmárisasiralmat is, de nem tudunk olvasni...
Persze ha tudjuk, akkor minek érteni, úgyis átmegyünk a vizsgán. Úgyse atomfizikusnak készülünk (legalábbis a többség).
Míg kicsik vagyunk, királylány akarunk lenni, meg vadászrepülőpilóta. Vagy tűzoltó, énekesnő, színész stb.
Márpedig ezekhez nem kell nagyon tudni semmit, amit az iskolában tanítanak. Úgyhogy csak legyen meg a minél jobb jegy, hogy válogathassunk. A válogatás (mint később kiderül) azt jelenti, hogy ha töriből voltunk bénák, akkor reálra megyünk, ha a matekot nem fogadja be az agyunk, akkor humánra, hogy azzal NE kelljen foglalkozni.
Esetleg sehova, magyarul gyári munkásnak/szolisnak/segédmunkásnak (vagy segélyért). Nekik adatik meg először, hogy utcaseprők lehessenek.
De vegyük úgy, hogy a magasságos elitbe tartozunk, és eljutunk a középiskoláig. Itt már ugye az égvilágon SEMMIK nem akarunk lenni, úgyhogy tökmindegy, mi a tananyag.
Persze egy része elvégzi jó eredménnyel, ezek 3 csoportba sorolhatók:
-legnagyobb arányban azok a "céltudatos" diákok szerepelnek jól, akik magukévá teszik a kitűnő érettségi-->neves főiskola/egyetem-->zsíros állás elképzelést. természetesen mindenből ötös, hogy megfeleljen ennek, és anyuapunak is. Kezdődő gyomorfekélyük előfordulhat, nem ismeretlen a xanax, de minimum a körmüket tövig rágják minden nap. Gazdasági, kereskedelmi, jogi pálya viszi a pálmát.
-akadnak még olyanok, akiknek jutott egy kis használható agy, rájuk ragad minden, még ha nem is érdekli őket a dolog. Egyszer csak azt veszik észre, hogy megvan a (minimum jó) érettségi, és még mindig nem tudják, hogy mit akarnak. Ez így is marad, végigpróbálnak x felsőoktatási intézményt, és sorban rájönnek, hogy na ezt tuti nem.
-a jó eredménnyel végzők közt hatalmas számban (kb 0,1%) találhatunk olyanokat is, akiket tényleg érdekel, amit tanulnak, és jók is benne. Belőlük lesz például mesterségesintelligenciakutató/rákkutató/biomérnök/hajléktalan.
Ennyit a felsőtízről egy darabig, térjünk át a többiekre.
A gyenge közepeseket azért még betuszkolják a rendszerbe, "azt mindenképp jelöld meg, mert oda úgyis felvesznek" címszóval elküldik a tanárképző főiskolára. Természetesen eszük ágában sincs tanítani, de hát muszáj. Már akkor utálják, mikor el sem kezdték. A selejt nevel a következő generációból selejtet, majd annak a selejtje folytatja az évszázados hagyományt. Örök körforgás a folyamatos fejlődés nevében.
A lemaradók, akik átcsúsztak (vagy akiket "ne rontsa itt tovább a levegőt" felkiáltással áttoltak) a vizsgán, na ők pedig hallgatják az ájtatos ballagási szöveget a felnőttkor küszöbéről és az élet iskolájáról. Majd hazaviszik az érettségit (ami egészen idáig a legfontosabb dolog volt a világon, de most hogy megvan, már senkit nem érdekel), bedobják a sarokba, elmennek a kocsmába és jól bebasznak közösen. 2 hét múlva találkoznak a munkaügyi központ várótermében.
Akik megbuktak, ők is elmennek inni. Ezzel a szarral meg majd megpróbálkoznak mégegyszer. Vagy nem.
Nem mellesleg előttük is tárva-nyitva áll a lehetőség, hogy akár már holnap utcaseprők legyenek.
Folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése